Dárdai Felcsúton? – Ez aztán nagyot szólna

Sajtóinformációk szerint a Puskás Akadémia érdeklődik a Hertha BSC magyar támadója, Dárdai Palkó iránt.

Beigazolódtak a sajtóértesülések!
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia a hivatalos oldalán bejelentette, hogy Dárdai Palkóval 2029-ig szóló szerződést kötött.
Korábban mi is megírtuk, hogy a tekintélyes német sportlap, a Kicker szerint a 26 éves játékost – aki a korábbi szövetségi kapitány, Dárdai Pál legidősebb fia – elsősorban a rendszeres játéklehetőség motiválhatja/motiválhatta a váltásra.
Sajtóinformációk szerint a Puskás Akadémia érdeklődik a Hertha BSC magyar támadója, Dárdai Palkó iránt.
A Kicker szerint Dárdai Pál legidősebb fia a magyar élvonalban folytatja.
A Puskás kiváló idényt tudhat maga mögött, a jövőben pedig szeretném kivenni a részem én is a csapat sikereiből. Bízom benne, hogy a következő idényben is lesz esélyünk elérni a dobogós helyeket, szeretnék minél több lehetőséget kapni és gólokkal, gólpasszokkal segíteni az együttest. Akad két-három játékos, akikkel már ismerjük egymást korábbról, illetve a válogatottból, és alig várom, hogy a többiekkel is találkozzak az ausztriai edzőtáborban”
– mondta a klubnak Dárdai Palkó a szerződésaláírást követően.
A 26 éves labdarúgó Berlinben született, majd a Seeburger SV-ben, illetve a 1. FC Wilmersdorfnál nevelkedett, 12 éves korában pedig a Hertha BSC-hez került, ahol végigjárta a korosztályos együtteseket, és 2018-ban bemutatkozott a Bundesligában. A szélső összesen kilenc mérkőzésen lépett pályára a német élvonalban, majd 2021-ben a Hertha második csapatától Fehérvárra szerződött. A Vidi színeiben 75 NB I-es találkozón szerepelt, amelyeken 12 találatig és 16 gólpasszig jutott, 2022-ben pedig debütált a magyar válogatottban Görögország ellen felkészülési mérkőzésen. Dárdai 2023-ban tért vissza a Herthához, az elmúlt két idényben összesen 38 bajnokin kapott lehetőséget a német másodosztályban, amelyeken hét gólt szerzett, és négy gólpasszt osztott ki – jegyezték meg cikkükben a felcsútiak.
Fotó: puskasakademia.hu